Bambi, akit a „női Banksyként” is emlegetnek, hasonló technikával dolgozik, mint Banksy, és témaválasztásában is követi világhírű elődjét: munkáiban gyakran jelennek meg popkulturális ikonok, szerepeltette például David Beckhamet, Amy Winehouse-t, Usain Boltot vagy a Pápát. Közös bennük az is, hogy személyazonosságukat rejtve tartják.

A Walton Galéria mostani kiállítása azonban a nyilvánvaló hasonlóságok helyett a különbségekre fókuszál: azt vizsgálja, hogy egyazon technikával hogyan közelíthető meg a street art egészen másként – írja az Artdaily.org művészeti hírportál.

Banksy indulásához képest jelentősen megváltozott a művész szerepe: akkoriban a street art a társadalomkritika szabad kifejezésének hatékony eszköze volt, mert megkerülte a tömegmédia szűrőit és kontrollját, ma viszont az interneten bárki könnyen kifejezheti magát, és szabadon hozzáfér az információhoz – Bambi már ennek a kornak a terméke. Női ízeket – színeket, csillogást, glamúrt – hozott a street artba, méltatói szerint mindezt jó adag szellemességgel párosítja. Talán ennek köszönhető, hogy népszerűsége – és képeinek árfolyama – felívelőben van, gyűjtői között pedig egyre több a híresség: Brad Pittől Robbie Williamsen át Adele-ig egy sor sztár tárazott már be Bambi műveket.

http://artportal.hu/magazin/nemzetkozi/banksy-es-bambi-talalkozasa-a-walton-galeriaban

 

DOWNLOAD PDF